Az SDG Küldetése

Az SDG Családi Hotel és Konferencia-központ a Magyarországi Református Egyház legnagyobb és legrégebbi konferencia helyszíne. 1928-tól rendeznek itt  lelki, szakmai, gyülekezeti, családi és ifjúsági alkalmakat – elsősorban reformátusok, de más keresztény felekezetek is.

A VÉDŐHÁLÓ-SDG Kft. 2012. április 1-el pályázaton nyerte el az üzemeltetés jogát. Pályázatunk mottójául ezt választottuk:

Balatonszárszó a hitnek, a szeretetnek, az összetartásnak és a Krisztusra találásnak a helye. (…) Olyan hely, ahol évtizedek óta folyik az evangélium hirdetésének nagyszerű munkája.

 

"Ha lehetőséget kapunk rá bebizonyítjuk, hogy ezt a hagyományt a Központ gazdaságos üzemeltetése mellett a 2010-es években Magyarországon folytatni lehet” - írtuk a pályázatban.

Hálásak vagyunk, hogy igyekezetünknek megszülettek az első gyümölcsei: református közösségeink újra magukénak érzik az SDG-t, szívesen és örömmel jönnek hozzánk.

Keresztény értékeinknek megfelelően – ahogyan névválasztásunkkal is jelezzük - nálunk a gyermek érték és nem teher. Kereskedelmi akcióinknál napközbeni programokkal igyekszünk szórakoztatni a gyermekeket és alkalmat teremteni a szülőknek a pihenésre, feltöltődésre.

Hálásak vagyunk, hogy jelmondatunkkal egyre többen egyetértenek:

… jó nekünk itt lennünk
— Mt 17,4


Kérjük tegyen próbára bennünket és legyen Ön is vendégünk!